Fejérpataky László(Fritz Mihály bronzplakettje Iváncsán. A kép forrása: Köztérkép)
Szeretettel meghívjuk Kedves Tagtársainkat és az Érdeklődőket az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság által,
Szeretettel meghívjuk T. Tagtársainkat és minden Kedves Érdeklődőt, a Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Családtöténet-kutató Egyesület, valamint a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság
„Együtt a kutatókért!”
a kutatás támogatása források és gyakorlati példák bemutatásával
című közös konferenciájára, mely 2023. június 8-án, Csütörtökön, 09:30-kor kezdődik, a Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi Albert termében (1139. Budapest, Teve utca 3–5.).
A konferencia célja a családtörténeti kutatás támogatása, források és gyakorlati példák bemutatásával.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konferencia látogatása ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött!
(Akik még nem használták ezt a regisztrációs felületet, azoknak előzetesen be kell állítaniuk a bejelentkezéshez szükséges jelszót! Ehhez, a fenti link megnyitását követően, alul, a „–> Regisztrálás” feliratra kell kattintani! A jelszó létrehozása után, már be lehet lépni, a fenti linkkel, a konferencia-regisztrációs felületre!)
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.
A konferencia programja:
09:30 Regisztráció
10:00 Köszöntő Beszédet mond dr. Kenyeres István úr, a BFL főigazgatója.
10:10–11:30 I. SZEKCIÓ
Levezető elnök: dr. Haraszti Viktor (főigazgató-helyettes, BFL).
dr. Pandula Attila (elnök, MHGT):Az MHGT bemutatása. (10 perc)
Ari Ilona (elnök, MACSE):Egyesület a családtörténeti kutatások szolgálatában. (10 perc)
dr. Rácz György (főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes, MNL):Ük-ük-ükapám a honfoglalás korában. Meddig tudom visszavezetni a családom történetét? (20 perc)
Kárpáti Attila István (levéltáros, BFL):Budapest Főváros Levéltára telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási gyűjteménye. (20 perc)
Levezető elnök: dr. Kollega Tarsoly István (történész, a Tarsoly Kiadó alapítója).
dr. Kollega Tarsoly István:„s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” – Kivándorlók nyomában. (20 perc)
Ogoljuk-Berzsenyi Anett (főtitkár, MHGT) és Marosi Eszter (mb. főosztályvezető, főmuzeológus, Iparművészeti Múzeum):Források a családfák száraz adatai mögött lévő történet kibontakoztatásához. Mi található a múzeumokban, könyvtárakban? (2×20 perc)
„Vadházasság” Pesten – válás Budán. Egy budai orvos mozaikcsaládja a 19–20. században. dr. Nagy Sándor (főlevéltáros, főosztályvezető-helyettes, BFL) könyvének bemutatója. A beszélgetést vezeti dr. Hermann István (tudományos főigazgató-helyettes, BFL). (20 perc)
Kérdések hozzászólások (20 perc); a konferencia zárása.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint Balogh László úr (az MHGT rendes tagja), szeretettel meghívja az MHGT Tagjait és az Érdeklődőket
Vexillológiai Nap 2023
című rendezvényére, mely 2023. április 22-én, Szombaton, 10:00 órakor kezdődik, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036. Budapest, Korona tér 1.). (A konferencia résztvevőinek regisztrációja a helyszínen, 09:30-kor kezdődik.)
Kérjük a Kedves Érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék, az mkvmuzeum@gmail.com címen!
Program
09:30Regisztráció. 10:00 Megnyitó.
10:20 Nagy Gergely: Visszatérés a zászlókhoz: régi jelkép egy modern világban. 10:40 Hajgató Sára: Hagyományos textilfestési eljárások. 11:00 Balog Péter alezredes: Zászlók a kvízeken, kvíz a zászlókról. 11:20 Kovács Ákos Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia Vitézségi érmeinek kronológiai bemutatása és érdekességei. 11:40 Lévay Ernő: Néhány szó a német haditengerészet és az egykori német gyarmatok zászlóhasználatáról.
12:00-13:00 Ebédszünet.
13:00 Dr. Pandula Attila: Vexillológiai emlékek kiállítása egyes orosz szakmúzeumokban. 13:30 Dr. Szabó Balázs: Szamuráj csatazászlók a 16. századi Japánban. 13:50 Lengyel Ádám: Leetől Dukeig – a „konföderációs” lobogó jelentése az amerikai kultúrában. 14:10 Dr. Pálffy Géza: Koronázási zászlók az újkori Magyarországon. 14:30 György Sándor: Zászlószentelés kommunista módra. 14:50 Dr. Patakfalvi-Czirják Ágnes: „Ha nem lennék székely, nem tűzném ki a székely zászlót!” – „Kitalált hagyomány” és popularizáció a székely zászló esetében.
A rendezvény, és a „Vexillológiai Nap” konferencia-sorozat ismertetője:
A Vexillológiai Nap, vagy „Vex Nap” ötlete 2001-ben pattant ki Balogh László zászlógyűjtő fejéből. A több mint húsz esztendeje már minden évben megrendezésre kerülő eseménynek korábban a Zászlómúzeum adott otthont. 2022 óta a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum falai közt várjuk szeretettel az érdeklődőket a zászlótannak szentelt nap előadásain. Évről-évre igyekszünk minél színesebbé és érdekesebbé tenni az előadások egyre szélesedő palettáját. A meghívott előadók rendre különböző szakterületekről érkeznek. Közös témánk azonban a zászló, a lobogó, érintőlegesen a címer és más nemzeti jelképek. Kitérünk használatukra békében és háborúban, az ábrázolásaikra, valamint társadalmi összefüggéseikre.
2023-ban megpróbáljuk egy széles spektrumát bemutatni a zászlótannak. Lesz szó hagyományos textilfestési eljárásokról, székely és japán, Habsburg- és Rákosi-korszakbeli zászlókról, valamint sok minden másról ebben a közel öt órában.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára szeretettel meghívja az MHGT Tagjait és a Kedves Érdeklődőket a Pest Megye Önkormányzatával közösen szervezett
16. Levéltári Napjára.
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára (1097. Budapest, Vágóhíd utca 7.; földszinti előadóterem). Időpont: 2022. december 1. Csütörtök, 10:00 óra.
Program:
Köszöntők (10:00-10:20)
Köszöntőt mond Szabó István(Pest Megye Közgyűlésének elnöke) és dr. Czetz Balázs(a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese).
Előadások (10:20-13:00)
Levezető elnök: dr. Molnár László(Semmelweis Egyetem Központi Levéltára, igazgató).
10:20 Élet a pestis után. Pestisjárványok hatásai a csetneki evangélikus anyakönyvek tükrében. Baros-Gyimóthy Eszter (MNL PML)
10:40 Pestisjárványok Pest megyében a 18. században. Schramek László (MNL PML)
11:00 Egy ceglédi bába esete 1867-ben. Borsos Hedvig (nyugalmazott muzeológus, Kossuth Múzeum, Cegléd)
11:20 Kérdések, vita.
Kávészünet
11:50 Járványügyi intézkedések a fővárosban a 19/20. sz. fordulóján. Ogoljuk-Berzsenyi Anett (BFL)
12:10 „A prostituált teste.” A századforduló és Budapest. Völgyi Réka (BFL)
12:30 Nádas Sándor nagykőrösi orvos életpályájának egyes állomásai a levéltári iratok tükrében. Pálfi Ádám (MNL PML)
12:50 Kérdések, vita.
Fogadás (13:00-tól)
Felhívjuk a Kedves Érdeklődők figyelmét, hogy a rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet.
A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság szeretettel meghívja T. Tagjait és a Kedves Érdeklődőket
CASTRUM DOLORIS magyarországi funerológiai kutatások társadalomtörténeti kitekintéssel
című konferenciájára.
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem. (1088. Budapest, Múzeum körút 14–16.)
Időpont: 2022. október 13. Csütörtök, 09:00–15:40.
FIGYELEM! A részvétel regisztrációhoz kötött!(Leírását lásd lentebb!)
A konferencia programja:
09:00–09:20 Megnyitó Beszédet mond dr. Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese és dr. Pandula Attila, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke.
09:20–10:35 I. SZEKCIÓ: A funerológiáról általában
Szekcióvezető: Debreczeni-Droppán Béla (Magyar Nemzeti Múzeum)
09:20–09:40 A NÖRI megváltozott szerepe korunkban Móczár Gábor Attila (Nemzeti Örökség Intézete)
09:40–10:00 „Látod-é a Halált a falra felírva, Mely rettenetül kaszáját hordozza?” – Megjegyzések a Haláltánc és a Halál diadala témákhoz egy selmecbányai késő középkori sírkő kapcsán Nagy Györgyi (Iparművészeti Múzeum)
10:00–10:20 Egy halál relikviái – A vezekényi csatához fűződő emléktárgyak nyomán Marosi Eszter (Iparművészeti Múzeum)
10:20–10:35 Vita
10:35–10:50 Szünet
10:50–12:05 II. SZEKCIÓ: Hadisírok és hadisír-kutatás
Szekcióvezető: Hunyady László (Magyar Családtörténet-kutató Egyesület)
10:50–11:10 A hadisírkutatás segédtudományai, módszerei Tóth Zsolt (a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága Kutató- és Ügyfélszolgálati Osztályának vezetője)
11:10–11:30 Az Első Világháború századik évfordulóján a Nemzeti Sírkertben emelt központi emlékmű Zsigmond Attila (Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság)
11:30–11:50 Első világháborús katonasírok Veszprémben Rainer Pál (Laczkó Dezső Múzeum)
11:50–12:05 Vita
12:05–13:10 Ebédszünet
13:10–14:25 III. SZEKCIÓ: Nemesi és polgári temetkezés I.
Szekcióvezető: Dr. Gyulai Éva (Miskolci Egyetem)
13:10–13:30 Thurzó (III.) Szaniszló mortuáriuma a lőcsei idősebb Szent Jakab Templomban (1625.) Dr. Pandula Attila (MHGT, elnök)
13:30–13:50 Csernoch János temetési szertartása Dr. Beke Margit (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága)
13:50–14:10 „Hol sírjaink domborulnak” – a Magyar Országos Levéltár főigazgatóinak nyughelyei Reisz T. Csaba (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)
14:10–14:25 Vita
14:25–14:40 Szünet
14:40–15:40 IV. SZEKCIÓ: Nemesi és polgári temetkezés II.
Szekcióvezető: Ari Ilona (a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület elnöke)
14:40–15:00 A pozsonyi Szent Miklós temető síremlékei Németh Szilvia (Pozsonyi Egyetemi Könyvtár)
15:00–15:20 A szőlősgyöröki Jankovich-sírkápolna Ogoljuk-Berzsenyi Anett (MHGT főtitkár, Budapest Főváros Levéltára)
15:20–15:35 Vita
15:40 A konferencia zárása
Tudnivalók
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konferencia látogatása ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a következő linken található űrlap kitöltésével lehet:https://forms.gle/sJEDh6YVUqjTEqNk9
A regisztráció minden leendő résztvevő számára kötelező, így a rendezvény szervezői, előadói számára is!
A konferencia helyszíne a Nemzeti Múzeum Bródy Sándor utca felőli bejáratán közelíthető meg! (Tehát az oldalsó, földszinti bejáraton.)
Tekintettel a koronavírus-helyzet változékonyságára, kérünk minden Kedves Érdeklődőt, hogy győződjön meg a Társaság honlapján (jelen, folyamatosan frissülő meghívó-oldal újbóli megnyitásával) arról, hogy a konferencia milyen feltételek mellett látogatható! Kérjük szépen a rendezvény Résztvevőit, hogy a hatályos járványügyi intézkedéseket legyenek kedvesek mindenkor betartani!
A konferencián kép- és hangfelvétel készül.
Rendezvényünk házigazdája a Magyar Nemzeti Múzeum.
A konferencia meghívója PDF formátumban letölthető:
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint Balogh László úr (az MHGT rendes tagja), szeretettel meghívja az MHGT Tagjait és az Érdeklődőket
Vexillológiai Nap 2022
című rendezvényére, mely 2022. május 28-án, Szombaton, 13:00 órakor kezdődik, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036. Budapest, Korona tér 1.).
A rendezvény levezető elnöke: Balogh László
Program
Megnyitó A rendezvényt megnyitja dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója.
Bevezető A „Vexillológiai Nap” létrehozója, Balogh László rövid bevezetője.
Előadások
Lévay Ernő (zászlószakértő):A Zimbabwei Köztársaság zászlójának története. (40 perces előadás)
dr. Diószegi György Antal (művelődéskutató): Zászlótörténelmünk és határvédelmünk a Hunyadiak koráig. (20 perces előadás)
Szünet (10 perc)
Fröhlich Dávid (zászlószakértő): Zászlószalagok katonai zászlókon a XIX. századtól napjainkig. (15 perces előadás)
Bakó Bálint (zászlószakértő): „Kozákok és banditák” – Zászlók az oroszországi polgárháború idejéből. (25 perces előadás)
Miski Péter (történész): „Az a bizonyos zászlókitűzés” – Adalékok Kőszeg 1532-es oszmán ostromához. (20 perces előadás)
Szünet (10 perc)
Kovács Rudolf Zoltán (zászlószakértő): Katonai zászlóavatás. (15 perces előadás)
Gyenes László (heraldikus): Nemzeti színek és Madonna-ábrázolások megjelenése a XVI–XVIII. századi Magyar Királyság zászlóhasználatában. (20 perces előadás)
Kovács Ákos (numizmatikus, zászlószakértő): Katonai szolgálati időt elismerő jelzések a Habsburg korszak (1780–1918) hadseregében. (35 perces előadás)
Az alábbiakban közöljük Balogh László úrnak a rendezvényről szóló ismertetőjét:
Tisztelt Résztvevő!
Az első Vexillológiai Nap („Vex Nap”) 2002-ben került megrendezésre. Az ötlet tőlem származik: prof. dr. Pandula Attilát megkérdeztem, hogy jó ötletnek tartaná-e, hogy legyen olyan konferencia, melyen a zászlókról több előadás hangzik el.
Ekkor indult el útjára a „Vex Nap” sorozat. Volt időszak, amikor (néhány éven keresztül) szünetelt a sorozat. A konferenciának a Zászlómúzeum adott helyet. Az elmúlt 10 évben nagyon sok előadó szerepelt a konferenciákon. Az első időszaktól kezdve szoros együttműködés alakult ki a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társasággal.
Az előadások témája nem csak a zászlókra, hanem a heraldikára, történelemre is kiterjedt. A Zászlómúzeum 2021-es megszűnése után, a „Vex Nap” a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kerül megrendezésre.
A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság és a Magyar Történelmi Családok Egyesülete, szeretettel meghívja a két Egyesület Tagjait és az Érdeklődőket
előadóestjére
mely 2022. május 19-én, Csütörtökön, 15:00 órakor kezdődik, a Budai Polgári Casino helyiségében (1011. Budapest, Hunyadi János út 8.).
Társszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete, szeretettel meghívja az MHGT tagjait és az érdeklődőket, soron következő konferenciájára, melynek címe:
Elsőből utolsó, utolsóból első: Károly király gazdag élete és öröksége.
A rendezvény 2022. április 9-én, Szombaton, 15:00 órai kezdettel, a budapesti Márai Sándor Művelődési Ház Dísztermében lesz (cím: 1013. Bp., Krisztina tér 1.).
A rendezvény társszervezője a Magyarországi Mindszenty Alapítvány, védnöke pedig Habsburg-Lotharingiai Mihály fhg..
Program:
Első szakasz
Habsburg-Lotharingiai Mihály:Boldog Károly, császár és király.
dr. Ligeti Dávid:A „hirtelen király” – IV. Károly uralkodása.
Érszegi Márk Aurél:Boldog Károly király nemzetközi tisztelete és a magyar kapcsolódások.
Kávészünet
Második szakasz
dr. Glässer Norbert:„A te hatalmadban örül a király” – IV. Károly alakja és emléke felekezetek határán 1916 és 1944 között.
Kovács Gergely:Boldog Károly király lelki öröksége a (magyar) katolikus egyházban.
Kiegészítő információk:
A terem korlátos befogadóképessége miatt, a konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött – melyet tanácsos mielőbb elvégezniük az érdeklődőknek.
Sajnálattal tudatjuk T. Tagtársainkkal és az Érdeklődőkkel, hogy (2021. november 17-ére tervezett)
funerológiai konferenciánkat, a COVID járvány alakulása miatt, kénytelenek vagyunk 2022. évre halasztani!
Szívből reméljük, hogy jövő tavasszal a konferenciát, változatlan programmal, meg tudjuk tartani!
Az elnökség a folyó félévben még hátralévő két felolvasóülést (november 25., december 16.), valamint a tisztújító közgyűlést (december 2.), megtartandónak ítéli; feltéve, hogy nem születik ezzel ellentétes hatósági intézkedés.
Tisztelt Tagtársaink megértését előre is megköszönve, jó egészséget kívánva, üdvözlettel:
az MHGT elnöksége nevében Benke Tamás (pénztárnok)
(Kelt: Budapest, 2021. november 12.)
Tájékoztatásul jelezzük, hogy a konferencia programja a következő lett volna:
09:00–09:30 Regisztráció
09:30–09:50 Megnyitó Beszédet mond Móczár Gábor (Nemzeti Örökség Intézete)
09:50–11:05 I. SZEKCIÓ: A funerológiáról általában
Szekcióvezető: Dr. Körmendi Tamás (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
09:50–10:10 „Látod-é az Halált a falra felírva, Mely rettenetül kaszáját hordozza?” – Megjegyzések a Haláltánc és a Halál diadala témákhoz egy selmecbányai késő középkori sírkő kapcsán Nagy Györgyi (Iparművészeti Múzeum)
10:10–10:30 Ahonnan a nemzet nagy halottait temették – Nemzeti ravatalozó helyek a XIX–XX. században Debreczeni-Droppán Béla (MHGT főtitkár, Magyar Nemzeti Múzeum)
10:30–10:50 Funerológiai források és azok gyakorlati felhasználása a kereskedelemtörténeti kutatásban Dr. Török Róbert (MHGT titkár, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)
10:50–11:05 Vita
11:05–11:20 Szünet
11:20–12:15 II. SZEKCIÓ: A Nagy Háború halottai
Szekcióvezető: Dr. Töll László (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
11:20–11:40 Az Első Világháború századik évfordulóján a Nemzeti Sírkertben emelt központi emlékmű Zsigmond Attila (Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság)
11:40–12:00 Első világháborús katonasírok Veszprémben Rainer Pál (Laczkó Dezső Múzeum)
12:00–12:15 Vita
12:15–13:15 Ebédszünet
13:15–15:55 III. SZEKCIÓ: Nemesi és polgári temetkezés
Szekcióvezető: Dr. Gyulai Éva (Miskolci Egyetem)
13:15–13:35 Thurzó (III.) Szaniszló mortuáriuma a lőcsei idősebb Szent Jakab Templomban (1625.) Dr. Pandula Attila (MHGT elnök, Eötvös Loránd Tudományegyetem)
13:35–13:55 A Pálffy család malaczkai temetkezései Gyenes László (MHGT)
13:55–14:15 Nemesi mauzóleum-építészet Somogy vármegyében a 19. század második felében Ogoljuk-Berzsenyi Anett (MHGT titkár, Budapest Főváros Levéltára)
14:15–14:30 Vita
14:30–14:40 Szünet
14:40–15:00 Kassai polgárok temetkezési szokásai a XVI–XVII. században Dr. Jánokiné Dr. Újváry Zsuzsanna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
15:00–15:20 „Hol sírjaink domborulnak” – a Magyar Országos Levéltár főigazgatóinak nyughelyei Reisz T. Csaba (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár)
15:20–15:40 Csernoch János, a nagy esztergomi érsek halálának körülményei és temetési szertartása 1927-ben Dr. Beke Margit (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága)
Szeretettel felhívjuk Tagtársaink figyelmét a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Benyovszky Társaság által tartandó
Benyovszky Móric Emlékkonferenciára.
Az eseményre a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.), 2021. szeptember 20-án, 09:00 órai kezdettel kerül sor.
FIGYELEM! A konferencián való részvételhez regisztrációs szükséges! Regisztrálni a jovokommunikacio@gmail.com e-mail címen lehet.
(A rendezvényen audiovizuális felvételek készülnek.)
A konferencia programja:
09:00-10:00 Köszöntők
Köszöntőt mond: Potápi Árpád (az Emlékév fővédnöke), L. Simon László (főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum), Szabó Csaba (főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár), Rózsa Dávid (főigazgató, Országos Széchényi Könyvtár), G. Németh György (elnök, Benyovszky Társaság), Shih-Chung Liu (nagykövet, Tajpej Képviseleti Iroda), Jerzy Snopek (nagykövet, Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége).
A rendezvény nyitányaként a Magyar Nemzeti Bank bemutatja az ez alkalomra kiadott „Benyovszky Emlékév” emlékérmét.
10:00-11:30 Első szekció (előadások)
Szekcióelnök: Arany Krisztina (főosztályvezető, Magyar Nemzeti Levéltár)
Bolserecktől Párizsig. Újabb Benyovszky-iratok az orosz levéltárakból. Avar Anton (főlevéltáros, MNL OL, Magánlevéltárak és gyűjtemények főosztálya; MHGT, r. tag)
Benyovszky Móricra vonatkozó francia levéltári források a Francia Nemzeti Levéltár Tengeren Túli Levéltárában Garadnai Zoltán (főlevéltáros, MNL, Közművelődési és Közönségkapcsolati osztály)
Benyovszky Móricra vonatkozó iratok az Egyesült Államok Nemzeti Levéltára gyűjteményeiben Vass Csaba Géza (levéltáros, MNL OL, Magánlevéltárak és gyűjtemények főosztálya)
Benyovszky Móricra vonatkozó dokumentumok az Osztrák Állami Levéltárban Oross András (levéltári delegátus, Bécsi Levéltári Kirendeltség)
11:20-11:30 Kérdések és válaszok
11:30-11:45 Kávészünet
11:45-13:00 Második szekció (előadások)
Szekcióelnök: Arany Krisztina (főosztályvezető, Magyar Nemzeti Levéltár)
Benyovszky Móric címereslevele. Benyovszky Móric, a katona. Csáky Imre (honvéd alezredes, címertörténész, az MTA köztestületi tagja)
Benyovszky Móric nyomában – peres iratok tükrében Szirtes Zsófia (főosztályvezető-helyettes, MNL OL, 1945 előtti Kormányszervek főosztálya)
Benyovszky a nemzeti könyvtár különgyűjteményeiben Oláh Krisztina (főosztályvezető, OSZK, Kutatási és Különgyűjteményi főosztály)
12:50-13:00 Kérdések és válaszok
13:00 Zárszó
(A konferencia programja megtalálható az MNL honlapján is.)