Bemutatkozás

Az alábbiakban olvashatók dr. Pandula Attila elnök úrnak, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságot bemutató, üdvözlő sorai; valamint alább, az MHGT történetének részletesebb leírása is.


Elnöki köszöntő

Kedves Látogatónk!

Igen nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a nagy múltra visszatekintő Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság (MHGT) elnökeként, köszönthetem Önt a Társaság honlapján!

Az MHGT a világ egyik legrégibb, történeti segédtudományokkal (elsősorban genealógiával és heraldikával) és kapcsolódó tudományokkal foglalkozó szakmai szervezete, amely közvetlenül az előképül szolgáló berlini Herold, illetve bécsi Adler társaságokat követően jött létre, 1882-ben, Budapesten. (Ugyanezekben az években hasonló társulatot alakítottak Szentpétervárott is.)

Társaságunk rövid időn belül számottevő rangot, elismerést szerzett, nemzetközi összehasonlításban is. Az alapítóink sorában álló, számos nagynevű előd közül mindenképpen kiemelném első elnökünket, báró Radvánszky Bélát, illetve Fejérpataky Lászlót, aki titkár, majd másodelnök is volt.

Az MHGT-hez olyan kiemelkedő szakemberek kapcsolódnak, mint pl. Áldásy Antal, Bárczay Oszkár, Csoma József, Karácsonyi János, Nagy Iván, Thaly Kálmán és Wertner Mór. A tudomány legjelesebb művelői mellett, a mai értelemben vett amatőr kutatókat is, kezdettől fogva megtaláljuk a tagok között.

Az MHGT működésének mindenkor alapvető eleme volt a rendszeres felolvasóülések tartása. Ugyancsak elsőrendű feladatának tekintette a Társaság (napjainkra már tudománytörténeti nimbusszal övezett) szakfolyóiratának, a Turulnak a kiadását. A Társaság egy időben komolyabb kiadói tevékenységet is folytatott, példaként a Magyar címeres emlékek, vagy a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv című (sajnos, rövid életű) könyvsorozatokat említhetjük.

Az MHGT aranykora az I. Világháború végéig tartott. Ebben az időszakban a történelem segédtudományai, így a genealógia és a heraldika művelése, Magyarországon az európai élvonalhoz közelített.

Az 1918-as összeomlás, az 1918-1919-es forradalmak, Trianon, és más, hasonlóan radikális változások, nagy mértékben megnehezítették, sőt, rövid időre lehetetlenné is tették a történelem segédtudományainak művelését, és így az MHGT működését is.

Csak az 1920-as évek közepétől rendeződött valamelyest a helyzet, ám a fent említett tárgykörökben, a korábbiakhoz képest, jóval szerényebb kutatásokra került sor, és az ezekre irányuló társadalmi érdeklődés is beszűkült. Az ekkor már hagyományosnak tekinthető heraldikai és genealógiai témák, az európai élvonaltól elmaradtak, korszerűtlennek tekinthetők. Ám az ekkortájt divatozott, „faji” alapú megközelítések nem jelentek meg a hazai genealógiában, és a Társaság folyóiratában sem. A korábbiaknál nagyobb szerepet kapott a diplomatika, szfragisztika, ami főként Szentpétery Imre elnök tevékenységének, illetve tanítványainak köszönhető.

Magyarország második világháborús veresége, 1944-45-ben az ország területének háborús hadszíntérré válása, és az ezt rövidesen követő társadalmi, gazdasági, és egyéb, gyökeres változások, nem sok jóval bíztattak az MHGT jövője, illetve a történelem segédtudományai magyarországi művelése szempontjából. Bár voltak – végül sikertelennek bizonyuló – kísérletek az MHGT megmentésére, melyek Fügedi Erik és Bottló Béla nevével fémjelezhetők, egyes – Társaságunk szempontjából központi jelentőségű – történeti segédtudományokat, így elsősorban a genealógiát és a heraldikát, „fasiszta áltudománynak” minősítették, és azok művelése a következő évtizedekben szinte lehetetlenné vált. 1951-ben az MHGT működését és a Turul kiadását felfüggesztették. Ezek a kedvezőtlen állapotok az 1970-es évek végéig tartottak.

Míg a „béketábor”, sőt, a Szovjetunió esetében más, kedvezőbb viszonyok is érvényesülhettek, a „szocializmust építő” Magyarországon a történelem segédtudományainak művelése csaknem lehetetlenné vált.

Abban, hogy a magyarországi heraldika mégis „túlélte” ezt az időszakot, meghatározó szerepe volt id. Bertényi Ivánnak, a genealógia megmentésében pedig – többek között – Nyáry Zsigmond, Csapó György, Gyengő Árpád játszott fontos szerepet.

Az MHGT újjászervezésére, és a történeti segédtudományi kutatómunka újraindítására, az 1970-es és 1980-as évek fordulóján került sor. Előbb illegálisan; majd átmeneti, de már szervezett formában; végül pedig önálló szervezeti keretek között folytathattuk munkánkat. Az újjáalakulás hosszas folyamatának a vezetője, meghatározó személyisége Kállay István volt, aki az akkori pártvezetés legfőbb illetékesével, Aczél Györggyel is szembeszállva, 1982-ben elérte, hogy az MHGT-t, sajátos (és ideiglenesnek szánt) viszonyok között (a Magyar Történelmi Társulat szakosztályaként), visszaállították. Így lehetőség nyílt a korábban „illegalitásban”, háttérbe húzódva folyó kutatások nyilvánosabb ismertetésére, szervezésére.

A Társaság 1989. évi, hivatalos (önálló, egyesületi) formában való újjáalapítását követően, a történelem segédtudományainak eredményeit hosszú időn át nélkülöző közönség, mintegy másfél évtizeden keresztül, rendkívül lelkesen járt az MHGT felolvasóüléseire, konferenciáira; tehát mindennemű rendezvényeire. Mindez a rendszerváltás időszakának közhangulatából következik, és akkori aktuálpolitikai felhangoktól sem volt teljesen mentes.

Kezdettől fogva célunk volt a magyarországi történeti segédtudományi kutatások felzárkóztatása a nemzetközi élvonalhoz. A klasszikus genealógia, illetve heraldika akkor már erősen korszerűtlennek volt tekinthető, a genealógia esetében nagymértékben hiányzott a polgárság kutatása, a munkásság, parasztság pedig teljesen el is maradt. Törekedtünk újabb, például archontológiai, diplomatikai, falerisztikai kutatási területek megnyitására is.

Igyekeztünk felvenni a kapcsolatot hazai és külföldi szakemberekkel, intézményekkel. Gyümölcsöző kapcsolatokat alakítottunk ki pl. osztrák, szlovák, cseh, lengyel, román tudósokkal, szakmai szervezetekkel. Mindebben döntő szerepe volt atyai barátomnak, mentoromnak, Vajay Szabolcsnak, akinek a Turul tényleges újraindulása is nagymértékben köszönhető!

Igen gyümölcsöző szakmai-tudományos kapcsolat alakult ki a keszthelyi Helikon Kastélymúzeummal, amelynek élén hosszú ideig Czoma László állt. A Helikon Könyvtár igazgatója pedig ekkor id. Bertényi Iván volt. Az 1980-as évek végén rendezett keszthelyi nemzetközi falerisztikai tudományos konferenciák közleményeit a nemzetközi szakirodalom is számon tartja. Ugyanitt sokat foglalkoztunk a Festetich családdal, a dunántúli nemesség történetével is.

Ezeknek a folyamatoknak, mint Kállay professzor úr legközelebbi munkatársa, tanítványa, barátja, az újraalapítástól kezdődően részese voltam, s így az elmúlt négy évtizedben, mint titkár, főtitkár, majd elnök, igyekeztem munkálkodni a Társaságért. Hosszú ideig részt vettem a Turul folyóirat szerkesztésében is. Büszkeséggel, és mély felelősségérzettel tölt el, hogy Kállay István, illetve id. Bertényi Iván elnököket követően, az MHGT-t vezethetem!

Az MHGT utóbbi évtizedeiről, a közvetlen érintettség okán, csak elfogultan tudok nyilatkozni. Azt azonban kiemelendőnek tartom, hogy az újraindulás az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék szakembereinek élénk közreműködésével történt. Az igen korán elhunyt Kállay István örökül hagyta e feladatot a Tanszék mindenkori vezetői és munkatársai számára.

Az MHGT elnökeként végzett munkám során, Kállay István örökségének megfelelően, célkitűzésem a történelmi segédtudományok magyarországi művelésének megújítása. Napjainkban azonban már teljesen más társadalmi környezetben működünk, mint a Társaság újjáalakulásakor. Az egykori célkitűzések talán csak részben valósíthatók meg. Most is leginkább a genealógia és a heraldika szerepel a középpontban. Havi felolvasóüléseinket folytatjuk, időnként sor kerül konferenciák és kirándulások szervezésére is, melyeket szintén szeretnénk rendszeressé tenni. Továbbra is kapcsolatfelvételre, együttműködésre törekszünk, a hasonló profilú hazai és külföldi társulatokkal. Jelentős fejlemény Társaságunk életében, a Nemzeti Címerbizottság munkájában való részvétel (mely testületnek az MHGT elnöke, ill. kijelölt képviselője, jogszabályilag előírt módon, tagja).

Rendezvényeinkről nemcsak honlapunkon, hanem Facebook oldalunkon is hírt adunk; előadásaink felvételei pedig megtekinthetők YouTube csatornánkon.

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság továbbra is tárt karokkal fogadja tagjai sorába azokat az érdeklődő, múltunk feltárásáért tenni akaró szakembereket és műkedvelő kutatókat, akik úgy érzik, tudnak kapcsolódni Alapszabályunkban meghatározott célkitűzéseinkhez, és ahhoz a tiszteletreméltó örökséghez és tudáskincshez, melyet Társaságunk az elmúlt 138 évben felhalmozott. Újraindítandó kiadói tevékenységünkhöz, rendezvényeinkhez, állandó és alkalmi támogatókat, a legnagyobb köszönettel fogadunk! Minden évben hálás köszönettel számítunk a munkánkkal rokonszenvezők SZJA 1%-felajánlásaira is. Köszönettel várunk tudományos együttműködésekre való felkéréseket, s bárminemű megkeresést, elérhetőségeinken.

Őszintén remélem, hogy honlapunkat böngészve, kedvet érez az MHGT közelebbi megismeréséhez, és hamarosan személyesen is köszönthetjük a Társaság valamelyik, az Ön érdeklődési köréhez kapcsolódó rendezvényén!

Szívélyes üdvözlettel:

dr. Pandula Attila
a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke

Kelt: Budapest, 2021. december 1.


A Társaság rövid története

Az alábbiakban megkíséreljük vázlatosan összefoglalni az MHGT történetét, felsorolva az e tárgyról megjelent szakirodalmat is.

MEGJEGYZÉS: A konkrét forrásokra történő hivatkozások (végjegyzetek) sorszámát szögletes zárójelbe tettük. Ezek a főszövegben kék színnel kiemelve látszanak. A számokra kattintva, az oldal a végjegyzetekhez ugrik. A végjegyzeteknél ugyanarra a számra kattintva, az oldal visszaugrik a szöveg azon pontjára, ahonnan a végjegyzetet hivatkoztuk.

Megalakulás (1882-1883)

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság radványi és sajókazai báró Radvánszky Béla (művelődés- és irodalomtörténész, az MTA levelező tagja) szervezőmunkája nyomán, az MTA székházának Kisfaludy-termében, 1883. február 25-én tartott alakuló közgyűléssel jött létre. Első alapszabályát a M. Kir. Belügyminiszter 1882. november 5-én, 59.869 számú határozatával hagyta jóvá. A Társaság ezen Alapszabályban lefektetett célja:

„a magyar történelem társtudományainak – úgymint: heraldika, diplomatika, paleográfia, szfragisztika és genealógia – valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelése és terjesztése.”

A Társaság megalakulásakor elnökéül br. Radvánszky Bélát választották; ugyanekkor Nagy Iván és Nagy Imre alelnöknek, dr. Fejérpataky László titkárnak, dr. Szádeczky Lajos jegyzőnek és Czanyuga József pénztárnoknak választatott. A korábban külön szakfolyóirat híján elhanyagolt segédtudományok felkarolására létrehozták a Társaság közlönyét, a Turult, melynek szerkesztésével br. Nyáry Albertet és dr. Fejérpataky Lászlót bízták meg. Az 1883. április 28-án tartott igazgatóválasztmányi ülésen megállapították a Társaság ügyrendjét, és máig használt jelképeit. [1]

Az első évtizedek (1883-1917)

A Társaság 1883-ban megindult folyóirata és felolvasóülései mellett, 1884-ben elhatározta egy nagyobb szabású könyvsorozat, a „Magyar Nemzetségi Zsebkönyv” kiadását is, egyes főrangú és nemesi családok leszármazásának bemutatására. A sorozat első kötete 1888-ban jelent meg, s főként a magyar főrendiházi örökös tagsági joggal bíró családok genealógiáját foglalja magában. [2] A második kötet, mely egyes nemes családokról szólt, 1905-ben jelent meg. Habár mind a főnemesi, mind a köznemes családokról szóló alsorozatot többkötetesre tervezték, a további kötetek megjelenése, elsősorban financiális okból, elmaradt.

Az első világháború után (1918-1921)

A Társaság 1917-ig szinte töretlenül fejlődött, és megfelelt kitűzött feladatának. A világégés, és az azt követő események, nehéz gazdasági körülmények, azonban több évre ellehetetlenítették a működést. A Turul folyóirat kiadása 1917-ben megakadt, s csak az 1918-1921-es összevont számmal indulhatott újra. A Társaság tagjai sorából többen – közöttük mihályfalusi Forgon Mihály – a harcmezőn áldozták életüket a Magyar Hazáért. A trianoni békediktátum által elrendelt, nehezen átjárható határok ugyancsak sok korábbi tag részvételét gátolták a Társaság munkájában, melynek 1919. tavaszától teljességgel szünetelt. Bártfai Szabó László titkár az 1920. június 26-án tartott ülésen az alábbi szavakkal emlékezett meg ezekről az évekről:

1918-1919-ben fennállása óta kétségtelenül a legsúlyosabb időt élte át Társaságunk. Működése 1919 tavaszától kezdve megszüntettetett. A történettudomány kutatóira ez a helyzet a legnehezebb megpróbáltatást jelentette; az ország válságos helyzetében, a napi izgalmak által lekötve nem merülhettek bele a múlt vizsgálatába, hogy feledjék a jelent, megtanuljanak bízni, s másokban is reményt ébreszteni jövőnk iránt. (…)
Az abszolút nyugalom csak külső képe volt e két év alatt Társaságunknak, az elnökség s a választmány kerülte a nyílt összeütközést a hatalmon levőkkel. (…)
Súlyosabb természetű bajt jelent reánk nézve az, hogy tagjainknak mintegy negyedrésze esik azon vidékekre, a melyekről a békekötés értelmében egyelőre le kell mondanunk. Fáj a szívünk annak érzésénél, hogy Eperjes város közönsége, a Gömörvármegyei Múzeum-egylet, a Turócszentmártoni múzeumi tót társaság, a Kassai Múzeum, a Székely Nemzeti Múzeum, az Örmény Múzeum, a Dévai áll. főreáliskola, Szatmár vármegye, Temesvár város közönsége, Komárom vármegye közönsége stb. stb. nem lehetnek tovább is Társaságunk tagjai. Nem, nem, soha nem tagadhatja le senki, hogy ez intézmények s hatóságok a magyar történettudomány kultiválásában azonosították magukat a magyar faj törekvéseivel. A magyar Genius bizonyára segíteni fog bennünket, hogy legalább a lelki kapcsolatot tovább is fenn tudjuk velük tartani. [3]

A Társaság költségvetési egyensúlyát csak a tagokra kivetett pótdíj, és hazai pénzintézetek által nyújtott, nagyobb összegű adományok révén sikerült helyreállítani; később az állandó állami támogatás tette lehetővé a Turul folyóirat újraindulását. 1920. június 26-án a tagok kommunizmus alatti viselkedését vizsgáló bizottság előterjesztésére egy személy kizárásáról döntöttek. A Társaság Alapszabályán 1921 június 28-án végrehajtották az első jelentősebb korrekciót. [4]

A konszolidáció évei (1922-1929)

A Turul megjelentetése a későbbiekben is nagy anyagi terhet rótt a Társaságra. Az 1922-23 évi füzet csak egyes vezetőségi tagok nagylelkű adományai révén jelenhetett meg: Karácsonyi János másodelnök 500.000, Ghyczy Pál igazgatóválasztmányi tag pedig 100.000 koronát ajándékozott a Társaságnak. [5] A következő években (1924-1926) a Turul, bár csupán egy-egy füzetnyi terjedelemben, de megjelenhetett.

A megváltozott viszonyok, jogi környezet folytán az Alapszabályon további változtatások történtek; ezeket a Belügyminiszter 1927-ben hagyta jóvá. [Szövege megjelent a Turul 1932. évi mellékleteként.] Ettől az évtől kezdődően a Turul ismét évente több (2db.) számmal, tehát nagyobb terjedelemben tudott megjelenni. Ebben az időben a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága évi 800 pengővel támogatta a Társaságot, egyes főurak (közöttük hg. Esterházy Pál és br. Inkey Imre) bőkezű adakozása mellett. A Társaság taglétszámán még ekkoriban is érezhető volt a trianoni veszteség: az összeomlás előtti 487 helyett tagságunk 339 főt számlált. [6]

Az 50 éves jubileumra készülve (1930-1932)

Az 1930. november 20-án tartott igazgatóválasztmányi ülés, a Társaság fennállásának 50 éves jubileumának méltó megünnepléséről rendelkezett. Ezt 1932-ben, kiállítás rendezésével kívánták megünnepelni. (Érdekesség, hogy a jubileum évének meghatározásakor nem a tényleges tevékenység kezdetét – az 1883. évet – hanem az Alapszabály hivatalos jóváhagyásának idejét – 1882. ősze – vették figyelembe.) Ugyanakkor elhatározták a Társaság történetének rövid összefoglalását is, melyet a Turul hasábjain kívántak közreadni.

Figyelmet érdemel a tervbe vett kiállításon bemutatandó emlékek csoportosítása is:

  1. Címeres emlékek, úgymint: címeres levelek, címeres pecsétnyomók, pecsétlenyomatok, zászlók, metszetek, ex librisek, kódexek, színes címerképeket tartalmazó heraldikai művek, címeres könyvkötések, super ex librisek (supralibrosok), hímzések, bútorok, kő- és fafaragványok, valamint az ily emlékeket feltüntető kerámia. A magyar (állam)címer fejlődésének fázisai.
  2. Nevezetes és díszes kivitelű genealógiai táblák, családi krónikák.
  3. Társaságunk kiadványai, genealógiai és heraldikai irodalmunk kimagaslóbb termékei, valamint a külföld ily irányú, a mi közönségünket is érdeklő, főleg gyűjteményes kiadványai.

A kiállításról megfelelő katalógust is össze kívántak állítani. [7]

A jubileumi évet végül is 1933-ra helyesbítették, mivel „jóllehet a Társaság megalakulására irányuló szervezkedés 1882-ben ment végbe, alakuló közgyűlését mindamellett csak 1883-ban tartotta s a Turul első számának megjelenésével egy időben, ekkor indult meg működése.” A tervezett kiállítás helyszínéül az Iparművészeti Múzeumot jelölték ki. Ebben az időben a Kultuszminisztérium 800, a Tudományos Társulatok és Intézetek Szövetsége pedig 500 pengő évi összeggel támogatta Társaságunkat. A tagság létszáma azonban nem emelkedett számottevően; ez a Turul kiadási költségeinek fedezését, valamint a tervezett jubileumi eseményeket kétségessé tette. Jól jellemzik a helyzetet Czobor Alfréd titkár 1932. évi jelentésének záró sorai:

tudjuk, hogy reményeink valóra válása minden igyekezetünk mellett egyesegyedül attól függ, felénk nyújtják-e segítőkezüket tagtársaink is. Az ötvenedik évforduló előestéjén hozzájuk szól kérésünk: szeressék, támogassák – taggyűjtéssel, vagy kitől mint telik – ezt a mi félszázados, a tudományt és a korunk szellemi áramlatai közepette különös megbecsülésre szoruló tradíciókat ápoló Társaságunkat, hogy mire jubiláris ünnepe beköszönt, ne kelljen fájdalmas némaságban megülnie születésének 50-ik fordulóját. [8]

50 éves az MHGT (1933)

TBD.

Hivatkozások:

  • [1] Turul, 1883. évi 52-53. old.
  • [2] MNZs., I. rész, 1. köt., V. old.
  • [3] Turul, 1917-1921. évi 39. old.
  • [4] Turul, 1918-1921. évi 40-41. old.
  • [5] Turul, 1922-1923. évi 39. old.
  • [6] Turul, 1928. évi 130-131. old.
  • [7] Turul, 1931. évi 97. old.
  • [8] Turul, 1932. évi 72-75. old.

Irodalom:

  • A
  • B
  • C

[Összeállította: Benke Tamás (MHGT, pénztárnok)]